24 szeptember, 2025

A 32. Nemzetközi Levéltári Nap keretein belül került sor a 2025. évi helytörténeti pályázat eredményhirdetésére és díjkiosztójára. A Nyíregyházi Egyetem Történettudományi és Filozófia Intézete és szakmai partnerei által kiírt pályázatra 13 pályamű érkezett, melyből a szakmai zsűri döntése alapján 6 dolgozat került díjazásra, mely díjakat a Nyíregyházi Egyetem biztosította.

17 szeptember, 2025

A European Rural History Organisation (EURHO) 2025 kora őszén a portugáliai Coimbrában rendezte meg soron következő konferenciáját. Az immár hetedik alkalommal, kétévente összehívott tudományos fórum a legfontosabb találkozóhelye a világ  vidéktörténettel foglalkozó kutatóinak.

18 július, 2025

A Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltára, a Jósa András Múzeum, a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Honismereti Egyesület, a Nyíregyházi Egyetem Történettudományi és Filozófia Intézete és a Szabolcs-szatmár-beregi Szemle Szerkesztősége helytörténeti pályázatot hirdet „Szabolcs-Szatmár-Bereg és történelmi vármegyéi (Bereg, Szabolcs, Szatmár, Ugocsa, Ung) múltjának történetéből” címmel.

30 május, 2025

A Történettudományi és Filozófia Intézet május 20-án tartotta meg tavaszi TDK-ülését, melyen hat hallgató prezentálta kutatási eredményeit. Az esemény ünnepi hangulatban kezdődött, hiszen az Intézet nagyon sikeresen zárta az áprilisi OTDK-t, ahonnan két történelemtanár szakos diákunk is helyezéssel tért haza.